Kivaghy gondolatok

Ha a világot, a társadalmat érteni szeretnéd, akkor olvasd a KIvaghy gondolatokat!

 

A magyar társadalom az összemosás útvesztőjébe kóvályog, ami azt jelenti, hogy sokan a maffiafőnökséget (Fideszt) összemossák az ellenzékkel. Néztem az ATV egyik műsorát. A társaság először ebben értett egyet: Az a baj, hogy az ellenzék nem nyilatkozik eleget, nem mondja, el mit akar, nem kritizál aktívan, intenzíven. Nem mutatják meg az arcukat, nincs programjuk. (Egyébként ez nem igaz, de ha igaz lenne, akkor sem ország-romboló tevékenység. De még az alkalmatlanságot sem bizonyítja. Szóval nem hasonlítható a Fidesz ország-rombolásához.) Majd három perc múlva ugyanaz a társaság erre bólogatott: Az a baj, hogy az ellenzék nem csöndben, a háttérben egyezik meg, hanem a nyilvánosság előtt vitatkozik. Ugyanaz a társaság újabb három perc múlva: Az a baj, hogy megint sötét szobákba a nyilvánosság kizárásával megy az alkudozás. A társaság egyébként „nagyon okos” „ellenzéki beállítottságú” „szakértőkből” állt.  Úgy néz ki, hogy az is baj, ha nincs rajta és az is baj, ha van rajta sapka. Szükség van az ellenzék építő kritizálására, csak annak sokkal átgondoltabbnak, árnyaltabbnak, építőbbnek kellene lenni, és mindig tudatni kellene, a Fidesz ország-rombolása mellett minden eltörpül.  Kellene, mert most nem ez történik. A balgaságból, gerinctelenségből eredő összemosás, mint trágya-eső, állandóan táplálja az Orbán-Fidesz mocsarat, soha nem szárad ki. 

Nemcsak az Orbán-Fidesz és az ellenzék összemosása azon Orbán-Fidesz malmot hajtó dolog, tévedés, amit az egész társadalom, az ellenzék is művel. Balgaságból, vagy szándékos sunyiságból néhány hasonló Orbán-Fidesz malmot hajtó dolog: 

Figyelemleterelés, pl. azzal, hogy kisebb Fidesz- hibát, kormányhibát, mint gumicsont-lufit felfújnak, vagyis az igazi komoly probléma helyett ezzel foglalkozik mindenki.

Lehetetlen, megvalósíthatatlan célokkal való foglalkozások, szintén az Orbán-Fidesz malmot tekerik.  Pl., hogy a civilek pártok, szakszervezetek nélkül megdöntik a kormányt. Vagy, egy–két nagyobb tüntetés megdönti a kormányt. Vagy majd jön valami nagy botrány és lemond a kormány. Vagy majd jön valami külföldi erő és elkergeti a kormányt.

Orbán-Fidesz annál sokkal erőszakosabb, sunyibb, diktatórikusabb, hogy az ilyen támadásokat ne védené ki. Ezekkel való foglalkozások, légvárak, szintén akadályozzák a racionális leváltási terveket.

Összehangolt összetett megvalósítható leváltási terv szükséges, melynek részei lehetnek a felsoroltak. Viszont a terv központjában mégis az emberek a közömbösök bizonytalanok meggyőzésének és a választás megnyerésének kell állnia. Az emberek a közömbösök meggyőzése pedig nem sikerülhet, ha nem látják a rendszer alapvető, feloldhatatlan hibáit, bűneit. Ezekről kell érthetően sokat, sok helyen beszélni.    

Tulajdonképpen ez az orbanisztán - maffia -piripócsia annak ellenére, hogy az egyszemélyes irányítással, az erős protekcionizmussal, korrupcióval, az erős manipulációval, a hierarchia-növeléssel a diktatúra jegyeit mutatja, a másik oldalon a lusta, igénytelen, fegyelmezetlen, handabandázó, karrierista, szolgalelkű, gyűlölködő emberek rendszere. És mivel ezekből igencsak sok van ezért a rendszer népszerű. A baj az, hogy így az EU-n belül bérletünk van az utolsó helyre, vagyis a többség létminimum közelében betegeskedve evickél.

Nevezzük ezt a rendszert: fegyelmezetlen populista diktatúrának. A háború előtt ilyen volt Ukrajna, ilyen Albánia, Törökország, félig Bulgária, Szerbia. Ázsiában, Afrikában közép és dél-Amerikában sok ilyen ország van.

Az sincs kizárva hogy a világ, persze nem olyan gyorsan, mint Magyarország, ebbe az irányba halad. De ez a hanyatlás, a háborúk iránya. A fegyelmezett diktatúrák leigázzák a fegyelmezetlen diktatúrákat, de ez is csak priuszi győzelem lesz.  Az igazi, a közvetlen demokráciára alapozott, fegyelmezett demokrácia lenne a fejlődés iránya, - ezek lennének az igazán életképes, győztes rendszerek országok, - ha egyáltalán létrejönnek, és nem pusztul el a világ.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

5. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

5. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

6. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

8. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

9. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

10. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

11. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

12. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

13. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

16. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

17. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

18. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

19. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

20. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

21. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

22. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

23. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

24. Állatbarát

► Itt sok mindent megtalálsz az állatokról! Az oldal még fejlesztés alatt áll.:)) Úgyhogy még több minden lesz az oldalon. Jó szórakozást!! :)(Kérlek nézd meg az ELÉRHETŐSÉGEM menüpontot ahol adhatsz ötletek ahhoz, hogy ez az oldal jobb legyen!!:) )

mindig-allat-barat.hupont.hu

25. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

26. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

27. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

28. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

29. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

30. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

31. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

32. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

33. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock II., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! Ha véletlenül tévedtél erre, akkor is üdvözöllek, ha pedig az első kötet folytatását keresed, megtaláltad. Ez esetben duplán üdv néked! :-) Ide talán még csak annyit fűzök: Ez még mindig csak a kezdet, a végzet odébb van. Szép napot!

solverus-versek-ii.hupont.hu

34. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

35. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

36. B.♥ V.♥ ƸӁƷ

► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk

bvblabla.hupont.hu

37. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

38. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

39. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

40. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

41. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

42. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

43. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

44. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

45. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

46. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

47. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

48. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

49. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

50. EgységSzív Meditációs és jógaközpont

► Egy Mindenkiért,Mindenki Egyért,Együtt az Egységért és a Békéért!Központunk fő szándéka Sri AmmaBhagaván víziójában való aktív részvétel.A vízió feladata az egész emberiséget a jelenlegi elkülönültség állapotából az Egység állapotába segíteni.

egysegsziv.hupont.hu

51. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

52. FOREVER YOUNG

► Evezz,evezz az élet tengerén,csak ki ne köss a bánat szigetén! Legyen erőd tovább evezni,s a boldogság szigetén kikötni!

hannaoldala.hupont.hu

53. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

54. PATKÓS GYŐZŐ alkotásai

► Különböző alkotásaimat mutatja be ez a honlap, tűzzománcokat, festményeket és grafikákat.

patkosgyozo.hupont.hu

55. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

56. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

57. horgászat,peca

► Minden ami horgászat

horgaszszat.hupont.hu

58. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

59. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

60. A lovas tudásomat én itt tárolom *-*...

► Monty Roberts A ló hatalom, a ló erő, nemesség, szépség.

horsebook.hupont.hu

61. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

62. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

63. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"

► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163

szobor.hupont.hu

64. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

65. CsAk CsAjOkNaK oLdAl

► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK

csajooknak.hupont.hu

66. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.

► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.

epiteszek.hupont.hu

67. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

68. Helloo

► SZiasztok!

smileykmsnre.hupont.hu

69. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

70. http://naruto-shippuuden.hupont.hu

► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.

naruto-shippuuden.hupont.hu

71. Botsáskák lenyűgöző világa!

► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd

botsaskak.hupont.hu

72. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

73. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

74. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

75. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 11
Heti: 10
Havi: 93
Össz.: 6 008

Látogatottság növelés
Oldal: ÖSSZEMOSÁS útvesztője
Kivaghy gondolatok - © 2008 - 2026 - kivaghy-gondolatok.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »