Orbán jelleméből, ill. Orbán népszerűségéből következtetni lehet a magyar népkarakterre.
Természetesen nem teljesen, átlagokról van szó, mint mindig.
De előtte szokás szerint egy kis felsorolás:
Akik azért szavaznak, illetve elfogadják, nem szavaznak ellene a regnáló vezetésre, mert:
1. Mert tetszik nekik a rendszer. (Nem biztos, hogy az életszínvonal miatt tetszik, sőt ez másodlagos szempont. Az elsődleges szempont hogy a rendszer szellemisége szimpatikus legyen. Vagyis pl a birkanyájat nem érdekli, hogy fürdőszobás háza legyen, emberi életet adjanak neki, a birkanyáj a birkaéletet értékeli. A katonák sem az életszínvonalat értékelik, és a maffiatagok sem.)
2.. Mert szimpatikus a vezetés, főleg a legfelső vezető.
3. Mert félnek.
4. Mert a vezetésben, a legfelső vezetőben erős követni való gazdát látnak.
A magyarok jelentős részének Orbán személy szerint is rokonszenves. Nekem pont ellenkezőleg, de azért legyintés helyett megpróbálom ezt elemezni.
Megint egy kis felsorolás. Egy vezetőt több szempontrendszer szerint lehet elemezni.
Az egyik a mélylélektani, ilyent én már készítettem, amikor arról beszéltem, hogy legmélyebb érzés, pl. Orbán esetében az önimádat, a hatalomvágy, a hatalommánia. De az erkölcsi énje ezt úgy fordítja ki, hogy népmentő szerepet tölt be, ezért kell a hatalom. De tudja, hogy céljait csak ravaszsággal, és más, néha aljas módszerrel valósíthatja meg, amit ő persze a jó érdekében alkalmazott szükséges rossznak gondol. Ezt a kavargást tárná fel a mélylélektani elemzés.
Ez most egy egyszerűbb elemzés.
Milyennek látja Orbánt általában az egyszerű ember?
Hasonlít a kövér TSZ elnökre.
Egy átlagos vidéki ember, aki ott van a disznóvágáson.
Cigányok szemében ő a kövér cigány-vajda
És végül egy kövér rafinált taxis karaktere is megjelenik.
Az embereknek általában az a rokonszenves, aki hozzájuk hasonlatos, akivel képesek azonosulni. Aki a barátjuk is lehetne. (Ha a félőket és a szolgalelkűeket nem számítjuk)
Tehát ezek a típusok pl. a kövér (kissé hedonista) rafinált taxis típusa azért rokonszenves sokaknak, mert sok hasonló jellemű, karakterű ember él Magyarországon. Tehát ez egyben népkarakter-összetevő. Az önző elhízott (a jövő, jövőbeli egészsége nem érdekli, stb.) és „majd okosban megoldjuk” emberke. Akit a társadalom legfeljebb azért érdekli, hogy lehet abban okosan eligazodni.
A kövér rafinált taxis karakter a legtöbb országban, mint ország vezető azért nem lenne elég népszerű, mert nem sugároz elegendő tekintélyt. De a magyaroknak ezek szerint nincs igénye, a tekintélyre.
A hívő típusú emberek, akik nem kifejezetten Orbán hívők, hanem az aktuális messiásban hisznek.
Tulajdonképpen az Orbán-Fidesz (diktatúra-elfogadó) tábornak többek között van két elméleti kategóriája.
1. Akik csakis Orbánra gerjednek, ha más lenne, akkor nem mutatnának szimpátiát.
2. Akik nem kifejezetten Orbánra gerjednek, bárki lenne a helyébe, hasonló helyzetben hasonló propagandával annak a hívei imádó lennének.
Talán őket lehet tekintélyelvű embereknek nevezni, vagy talpnyalóknak, szolgalelkűeknek. Közülük kerülnek ki a „mindig ugyanazok”.
Folytassuk ezzel a második a hívő típusú emberekkel.
Megkérdezhetjük, akkor miért nem Istenbe hisznek?
Válaszok:
1. Lehet, hogy Istenben is hisznek, ők több mindenben mindenkiben szinte vakon tudnak hinni. Mindenben, mindenkiben hisznek, amit erőteljesen reklámoznak, propagálnak. Pl. ha bárki erős személyi kultusz propagandát kapna, abban hinnének.
2. Csalódtak istenben, sok minden másba és most keresnek valami hit-pótlékot, és ezt Orbánba találták meg.
Kicsit nézzük meg azokat, akik kifejezetten Orbánra gerjednek.
Ilyenek is vannak, de most inkább azokra gondolok, akik az Orbán típusú vezetőre gerjednek.
Például hiába lenne Karácsony, vagy hozzá hasonlatos viszonylag demokratikus szolidabb, kevésbé diktatórikus jellemű ember, a vezetőaspiráns, vagy a vezető, - az Orbán hívőknek nem lenne szimpatikus. Még akkor sem, ha viszonylag jó ország-vezetési gazdasági, stb. teljesítményt produkálna. De hát van is erre példa Bajnai miniszterelnök urat, simán elzavarta a magyar nép.
De miért Orbán kell a magyaroknak.
Ennek három oka van:
Mert Orbán olyan, amilyen, és ezt a magyar nép kedveli.
És mert a magyar nép karaktere olyan amilyen.
És végül, mert Orbánék nagyon ügyesen megtalálták azt a manipulációt, amely a magyar népnek legalábbis annak, homályosabb felének éppen megfelelő.
Persze mindhármat ki kellene fejteni.
Kezdjük az elsővel: mert Orbán olyan amilyen.
Orbán jelleme miben tér el az átlag diktátori jellemtől?
Sok mindenben nem tér el.
Például minden diktatórikus vezető jelleme viselkedése, cselekvései a következő akaratok, érzések, ötvöződéséből tevődik össze.
1. Az egyik a nagyfokú dölyfösség, és hatalomvágy.
Ez mint egy állandóan a mélyből jövő alapmotiváció jelenik meg. Olyasmi, mint fizikába a gravitáció. Zsigeri hatalommánia, pl. csak azokat kedveli, akik dicsérik, - nagy dolgot akar létrehozni, - nagyon okosnak hiszi magát, nem képes önkritikát gyakorolni, lemondani. Ezzel összefüggésben hatalmas egója alakul ki, önmagában soha nem kételkedik. Nulla az önkritikája. A világ eszének képzeli magát, aki mindent dicséretet megérdemel.
De mint mondtam ezek a jellemzők nem így jelentkeznek a belső énjében, hanem transzformálódnak a meg nem értett zseni, a hosszú távra tekintő népmentő szerepébe.
2. Azért ő népmentőnek is hiszi magát.
3. Nagy okos dolgokat akar közölni, tenni, viszont önteltsége és elfoglaltsága okán nem tájékozódik széleskörűen, és nagyság imádata is sodorja, ezért bekattanós hamis, ország számára ártalmas mániái, céljai, alakulnak ki. Ebből jönnek ki olyan dolgok, mint stadionok országa, akkumulátorgyárak országa, rángatott gazdaság és pénzügy, a kelet a jövő iránya, stb. - rosszabb esetben, komolyabb ellenségeskedés háború is a mániájává válhat.
A diktatúra több irányból is óriási károkat okoz. Az egyik a nép kizsákmányolása. (Az uralkodó osztály hatalmi vagyoni építkezése) A másik az uralkodó ártalmas örültségei. A harmadik pedig a talpnyaló-érvényesülés, a tehetségtelen vezetés kárai.
4. De azért azt is tudja, hogy szüksége van a politikai lavírozásra, taktikázásra, manipulációra, adott esetben az ármánykodásra. Tisztában van a hatalmi praktikákkal és azokat ügyesen alkalmazza.
5. De a népszerűségére is vigyázni kell.
6. Egyes „népszerű” diktátorok, (jelenleg nálunk Orbán) megengedhetik maguknak ezt a szempontot: én bármit megengedhetek magamnak.
7. Orbán azért az utcai harcosságban, valamint makacsságban (csak azért is nekem lesz igazam, akkor meghosszabbítjuk Bicskéig, elmegyek falig) egy fokkal túltesz diktátor társainál. Orbánban azért van egy adag lókupec, cigány-vajda mentalitás.
A legerősebb motiváció az első, de ez a leginkább a tudatalatti háttérből hat.
A leggyengébb a második, de ez az, amit magának és másoknak hangoztat, de a tetteit csak gyengén befolyásolja.
Leggyakrabban így gondolkodik, ez van a felszínen: Igen néha kénytelen vagyok taktikázni, ármánykodni, sőt egyeseknek keveseknek ártani, de csak a népem érdekében. Hosszabb távon általában azonban a nép jól jár. Harmadlagosan azért a nép érdekeit is figyelembe veszi, de a többi cél azért ennél erősebb.
Ez az érvelés persze hamis, de általában ezzel igazolják a diktátorok a ténykedésük.
De mi a válasz erre a kérdésre: Minden uralkodó, vezető kénytelen taktikázni, manipulálni, akkor milyen alapon mondjuk egyesekre, hogy azok diktatórikus vezetők?
A válasz viszonylag egyszerű: a mérték és a mód dönti el.
Például Orbán olyan mértékben és olyan pofátlan módon taktikázik, manipulál, ármánykodik, annyira hatalomvágyó hogy az már csak a diktátorokra jellemző.
Ebbe a zagyva motiváció-egyvelegbe folyik bele a 3-s és 4-s, 5-s, 6-s, 7-s pont motivációja, ill. szempontja.
Tulajdonképpen a diktátoroknál, Orbánnál is szétszakad a vágy, a közlés, a tettektől. Vágyban, közlésben népmentő (bár gyakran esik ellentmondásba), de tetteiben inkább diktátor.
Tehát szerintem fölösleges azon töprengeni, miért teszi egy diktátor azt, amit tesz. Sok szempont keveredik a döntésében, pl., erősíti vagy gyengíti a hatalmam, a népnek teszik vagy sem, gyakran kontrollálatlan kevélység „most ezt akarom tenni” is benne van. És néha azért mellékesen megjelenik: azért nem árt, ha a nép érdekét szolgálja. Adott esetben pontos átgondolt hatalomtaktika áll az intézkedése mögött, máskor pedig a nagyzási mániája befolyásolja, vagy éppen „ezt is megtehetem” érzés motiválja.
Egyszerűbben a hét pont keveréke határozza meg gondolkodását, cselekvéseit.
Mint mondottam a magyarok jelentős részének szimpatikus ez az orbáni karakter. Például a csóró, tanulatlan, lusta, igénytelen, tulajdonképpen szerencsétlen, sikertelen (lumpen, csöves alkatú) embereknek, több millió van belőlük Magyarországon, is szimpatikus.
Vannak, akiknek az orbáni rendszer ez a maffia diktatúra a szimpatikus. Vannak, akik így gondolkodnak Orbánról: ez az ügyeskedő fazon nagyon is hasonlít hozzám, csak ő erősebb, erőszakosabb, neki sikerült sikeressé, gazdaggá válni, az ő sikere szinte az én sikerem.
Valljuk be a cigányság is 90%-ban Orbánra szavaz, sokan éppen az előző gondolatmenet alapján, amihez hozzáadódhat a „végre létrejöhet egy cigány-ország” vágy.
Vannak azok a szolgalelkűek, akiknek Orbán dölyfössége különösen imádni való, hiszen egy szolgalelkű nem szeret tutyi-mutyi uraknak szolgálni. A szolgalelkűt a gátlástalan nagyképű erős uraság vonzza.
Miért népszerű a magyar nép jelentős részében? Avagy miben különbözik bármelyik leváltott korábbi vezetőtől.
Mindenképpen magabiztosabb dölyfösebb, pofátlanabb, rafináltabb, gátlástalanabb és felettébb kitartó, erőszakos. Nyilvánvaló, nem is tagadja, kell neki a hatalom. Ez a célirányosság alapvetően borzalom, de egyesek szemébe pozitív lehet.
Azt a látszatot kelti, hogy uralkodásra termett, erőskezű, vannak tervei, stb. Ezek talán félig igazak, de az ostoba nem gondolja tovább; hogy ezek a tulajdonságok népnek hasznos döntésekhez vezetnek, vagy éppen ellenkezőleg, diktatúra-építéshez vezetnek.
Nyilván jellemzően diktatúra-építéshez.
Továbbá, Orbán csibészkedő, (feltehetően nem igazán bátor) nincs benne méltóság, sem elegancia, - de jól tud mórikálni, uram-bátyámozni, van egyfajta pofátlanság, hamisság, amolyan rafinált taxis típus.
Rendkívül öndicsérő, és önkritika nélküli, de nem egészen úgy mint pl. az észak-koreai, van benne egyfajta rafkós lókupec stílus, ill. kövér cigány-vajda stílus.
Tehát ez az uralkodói jellem, ez a karakter, amit hosszabb távon elfogadhatónak tart a magyar nép jelentős része, és nem keveseknek kifejezetten szimpatikus.
Nyilván ez a magyar népkarakterről is ad egy képet, ad egy bizonyítványt.
Orbán egy sereg jellemtelen, lelke mélyén Orbánra hasonlító, azonban gyávasága, butasága, lustasága miatt sokkal sikertelenebb szerencsétlenebb alak példaképe.
A csóró, tanulatlan, lusta, igénytelen, tulajdonképpen szerencsétlen, sikertelen, önállótlan emberek kialakításában természetesen igen hatékonyan vesz részt az orbáni rendszer, propaganda és oktatás.
Két módon. Egyfelől direkt ilyenekké formálja az embereket, Másfelől az ilyen karakterű embereknek tetszik az orbáni rendszer, uralkodóival együtt és ezért támogatják.
(A kialakítás nem véletlen, ugyanis az ilyen emberek elfogadják a rabló diktatórikus uralkodást.)
De észre kell venni a liberális engedékeny szemlélet is jeleskedik az ilyen emberek kialakításában.
Itt is megjelenik azon érdekes jelenség, hogy két egymással hadakozó rossz szemlélet, az orbánizmus és liberalizmus végeredményben egyforma jellemtorzító hatásúak. Mint mondtam, mind a kettő tanulatlan, lusta, igénytelen, tulajdonképpen szerencsétlen, sikertelen, önállótlan embereket alakít ki. Pontosabban, vagy ilyenek alakulnak ki, vagy a másik oldalon, az önző, karrierista réteg erősödik, bővül. Tehát mindkét tudat-alakító mechanizmus szélsőségeket nevel, és éppen a józan átgondolt, önálló, de empatikus közép-réteg sorvad, szűkül.
Az orbánizmus a népbutítással, birkásítással, a gyenge oktatással, a gyenge egészségüggyel, és a diktatórikus rendszerrel hozza ezt létre, - a liberalizmus pedig elsősorban „élj a mának, legyél önző, a fegyelem, a kötelesség, a becsület, az igazmondás, mindezek fölöslegesek” ideológia terjesztésével. Érdekes módon az orbánizmus és liberalizmus abban is egyetért, hogy hatalmas hatalmi és vagyoni különbségek szükségesek, és abban is, hogy nem feltételen a tehetség a társadalmi hasznosság alapján kell eme különbségeknek kialakulni. Ki lehet jelenteni, Orbánnak és bandájának sikerült egy olyan rendszert létre hozniuk, amelyik minden rendszerből a rosszat ötvözi össze.
Néhány mondat az alvezérek, a vezetés tagjainak lélektanáról.
Tulajdonképpen minden vezetőt feszíti, készteti a hét pont (sőt az alvezérek esetében további motivációk is vannak), - csak a demokratikus szellemiségű vezetőkben kis mértékben motiválnak, az átlagos-közepes vezetőkben, közepes mértékben, amíg a diktatórikus vezetőkben igen nagymértékben munkálkodnak a felsorolt pontok.
Viszont az alvezérek és azok alvezérei, stb. részben beosztottak kiszolgálók is. Tehát azok a gyengeségek motivációk is megjelenhetnek ami egy túlbuzgó beosztottnál megjelennek.
Ezért szokás mondani a vezető felfelé nyal, alulra tapos, oldalra könyököl, vagy elvtelen szövetséget köt.
Nagyjából itt is kialakulnak a főbb típusok (nem demokratikus vezetésről van szó):
Szinte minden alvezért hasonló hatalomvágy és a felsorolt „hét pont” hajt, mint a fővezért.
De ezen belül:
Akik felfelé őszintén szolgálnak és sok fajtájuk (pl. ostobák, gerinctelenek, tekintélyelvűek, stb.)
Akik belülről akarnak szelíden reformálni. Általában nem sikerül.
Akik elsősorban karriervágyból szolgálnak (elsősorban hatalom miatt, ill. elsősorban vagyon miatt.
Akik kizárólag karriervágyból szolgálnak, és várják az alkalmat hogy hátba szúrva a főnököt ők lépjenek a helyébe.
Tehát az alvezérek a felső, a közép-vezetők motivációs skálája meglehetősen széles.
De mit tegyünk a társadalmilag defektesekkel?
Rájöttem, hogy a tanítások, - legyenek azok iskolai oktatások, könyvek, filmek, egyéb műsorok, előadások, beszélgetések, akármik, arról szólnak, hogy magukat bölcsnek az átlagnál okosabb, jobb emberek (legalábbis annak hiszik magukat) próbálják elmondani, az átlagnál kicsit rosszabbaknak; mi a jó.
Elmondani, mi a jó, vagyis: mit kellene tenni, hogyan viselkedjenek, mi az igaz, - és ezek a tanítványokat vagy sikerül kisebb-nagyobb mértékben meggyőzni, vagy sem.
De mit tegyünk azokkal az emberekkel, akik a nagyon rossz kategóriába vannak, társadalmilag defektesek, vagy, mert nagyon buták, vagy, mert gonoszak, vagy csak egy-két baromságuk van, de az olyan súlyos hogy nem lehet mit kezdeni velük. Nem lehet a jóra, okosra tanítani őket. És sajnos az ilyen emberek sokan vannak.
A rendszer, az oktatás, a szellemiség, stb. képes az emberekből kihozni a rossz oldalukat, ilyenkor a jóra való tanítások nagy része elpárolog. Ilyenkor az ilyen defektes kategóriás emberek aránya 40-50% is lehet.
De ha minden rendben van, legalábbis átlagos, akkor is 25% az arány. Nagyon kitűnő rendszerben, oktatásban le lehet vinni, mondjuk 15%-ra.
De nézzük a problémát egy másik oldalról.
Pl. az jó tanítás lenne, - hogyha sok mindenben egyetértesz a másikkal, pl. a véleményének egyharmadával vagy még többel, és nem képvisel valamilyen orbitális baromságot, - akkor nem utáld, ne gyűlöld. Nem kell, hogy szeresd, hogy barátod legyen, hogy egy csapatba legyetek, de nem gyűlöld, ne tartsd ellenségednek. Tartsd meg a három lépést, de ne tartsd ellenségednek. Próbáld megérteni, sőt meggyőzni. Ők a szemedben legyenek a kicsit rossz kategória.Ezzel egy baj van, hogy elég egy orbitális baromság gonoszság, hogy valaki átlépjen a vállalhatatlan a rossz kategóriába.
Tehát sok olyan ember van, aki látszólag kedves okos, egyetértek vele, de van egy-két olyan nézete (vagy kiderül, vagy nem) ami miatt a háromlépéses kategória sem jöhet szóba.
Az elmélkedésnek nincs egy nagy tanulsága, megoldása, csak annyi: Ez van. És hozzá lehet tenni, jelenleg Magyarországon tré rendszer, oktatás van, vagyis a társadalmilag defektesek aránya 40-50%, - nyilván ez a kijelentés kívülről nézve felettébb nagyképű.
De én nem tudok hazudni magamnak. A lényeg, hogy vegyük tudomásul, van egy minimum 20% réteg, akivel szinte nem lehet mit kezdeni. Akikkel meg kell küzdeni lehetőleg erőszak, fájdalom, szenvedés, ártás nélkül.
Tehát a válasz: az erősen defektesekkel, rövid távon, (10 éven belül) nem lehet mit kezdeni.
Az alábbi rétegek, akik nem szavaznak az ellenzékre, nem mennek külföldre, gyakorlatilag elviselik a diktatúrát. Elviselik, ezzel fenn is tartják az Orbán-Fidesz rezsimet.
Persze egy részük az elviselésen túl kisebb-nagyobb mértékben támogatja az Orbáni rendszert. De akik elviselik, nem tanúsítanak konkrét, tevőleges ellenállást (a morgás, szidalmazás nem elég) azok is kis csavarok a gépezetbe, azok nélkül sem jönne létre a hatalom birtoklása.
Az Orbán rezsim indirekt kialakítói fenntartói (csoportok, tétegek, egyben népkarakter negatívumok, egyben választási hibák – ömlesztve)
1. A mély-sötétségben botorkálók. A nagyon buták
2. Az ostobák sok fajtája.
4. Tájékozatlanok, társadalmi intelligencia-hiányosak
5. A zavaros tudásúak.
6. A skatulyázók, avagy korlátoltak. Továbbá a pofára menők bizonyos személyes típust kedvelők.
7. A vakon hívők, Az elfogultak.
Azok az elfogultak, akik csak az Orbán-finesz nagyon kevés (kb. 18%), jó intézkedését, igazságát veszik észre, azt jelentősen túlértékelik, és a többé-kevésbé rossz intézkedését, hazugságát (82%) nem veszik észre, ill. alul-értékelik. Így elfogultan összességében egy jó vezetés alakul ki a képzeletükben.
Általában azok az elfogultak, akiknek érzelmeik, pozitív vagy negatív szimpátiájuk vezérlik a döntéseket, - nem pedig a tények, adatok, logikai átgondolások.
8. Az átvertek, a naivok.
9. A gonoszok (a jogilag bűnözök és egyéb gonoszok)
10. A népet lenéző önteltek
11. A szolgalelkűek (birkák, birkásodásra hajlamosak, stb.)
12. A tekintélyelvűek. Akiknek természetükben van a szabálykövetés, a falkaszellem. A rossz kegyetlen parancsot is végrehajtók.
13. A gyávák (megalkuvók, gerinctelenek, önzők)
14. Akik a többiek után mennek. (Akik félnek a demokráciától a döntéstől a felelősségtől.)
15. A mazochisták. Lumpenek, csöves lelkületűek, zsigeri szegények. Félnek a változástól, a javulástól is.
Többek között a nyomorgó, félelemben élő, reményüket vesztő, kiszolgáltatott, egyik napról a másikra élő, zsák krumplival lefizethető, „eddig azért éltem, lehet, hogy a másik ennél is rosszabb lesz” felfogású emberek.
16. Akik a hiányos ismereteiket logikátlanul kombinálják, és az így született féligazságokat, (alapvetően baromságokat) büszkén hirdetik.
17. A pesszimisták
18. Akik Stockholm szindrómában szenvednek, ill. hajlamosak rá.
19. Akiket a szocializmus államimádóvá és állami tájékoztatás felsőbbrendűségére nevelt.
20. A nyerészkedők és a sok fajtájuk. A haverok, a NER lovagok. Az ügyeskedő, a rendszer korruptságát kihasználó karrieristák, stb. Pénzért az anyjukat is eladók. A hatalmat, vagy a főnök dicséretét hatalmas nyereségnek gondoló nyalógépek. Többek között azok a nyerészkedők, akiket csak a hazai versenypálya érdekel.
21. Az okosban megoldók. A rafinált kukacok, akik nem akarják, tudják világot felülről globálisan szemlélni, akiknek a rendszer, a társadalom, a demokrácia, az emberiség, az általános életszínvonal szavak, (fogalmak) nem sokat mondanak. Akiknek a statisztikai adatok keveset jelentenek. Akik a maguk konkrét életük szintjén tájékozottak, rafináltak, ügyesek, de ennél többre nem képesek. Akik számára a szomszéd, a libcsik, stb. tehát az általuk ismert emberek legyőzése a fő siker. Akiknek a becsület, a sportszerűség, a szolidaritás, az igazságosság, nem sokat jelent. Ha érdekük úgy hozza, hajlamosak ezekből könnyen, gyorsan engedni. Akik az aktuális hatalmi viszonyokhoz tartás nélkül alkalmazkodnak.
22. Azok, akiknek csak a választási győzelem, a „győztes” csapatba tartozás számít, ezért beáldozzák a jólétüket. A választási győzelem számukra tévesen az uralkodó osztályba tartozást jelenti.
23. Akik gyávák szembenézni a korábbi tévedésükkel, inkább továbbra is a rosszat választják.
24. Akik a korábbi szimpátiájukba beleragadtak, nem képesek váltani.
25. A hívő típusú emberek.
26. Akik ilyen-olyan okból észre sem veszik, hogy romlik a helyzetük.
27. Akik a fokozatosság miatt nem veszik észre, hogy romlik a helyzetük.
28. A közömbösök sok fajtája (általában változtatható közömbösök, bizonytalanok, fotel-forradalmárok, „a választás, ill. a politizálás fontosságát vitatók, stb. )
Akik szerint úgysem nem lehet változtatni.
Akik nem látják át (nem tudják, ill. nem akarják) a társadalom a vezetés fontosságát.
Akik tehetetlenül elviselik a „kicsit büdös ez még kibírható” kellemetlenségeket, de szemernyi fejlődési motiváció sincs bennük.
Azok a közömbösök, akik nem értik, hogy az otthon maradásukkal, a passzív viselkedésükkel gyakorlatilag az Orbán-Fidesz rezsimet támogatják.
Azok, akik önzőn átlébecolják az életet.
29. Az elvi megrögzött közömbösök, több fajtája.
Elvileg lenézik a politikát, a tudomány, ill. a kultúra sokkal magasabb rendű. Akik nem „alacsonyodnak” le a nép, a népszavazás, a politika szintjére.
30. Akik mindig ugyanazok (hatalom kiszolgáló hivatalnok, stb.) Az önkéntes rendőrök, a besúgók.
31. Akik kedveli az Orbán-Fidesz aljasságokat, például tetszik nekik a tisztességtelen meggazdagodás, a hazugságot nem tartják bűnnek, stb.
32. A populista nacionalizmust kedvelők, a soviniszta nacionalisták, a rasszisták, mivel az orbáni propaganda tetszik nekik. Többek között azok buta, műveletlen, sikertelen, agresszív, de magukat okosnak és kiválónak gondoló emberek, akik a sikertelenségük a nem létező külföldről eredő elnyomást okolják, és akik egy győztes nemzeti harcban, hódításban látják a saját sikerüket. Ezek a torz nacionalisták, mellveregetősek, de általában gyávák, mások sikerét ellopják, ugyanakkor gyűlölködők, és nem is igazán szeretik a nemzetüket, népüket.
33. A tehetségtelenek, akik ebben a rezsimben mégis érvényesülhetnek. A kövek alól kimászó, fákra mászó onnan leköpködő poloskaalakok, akik ezáltal fontosnak érzik magukat.
34. Mindazok, akiknek ezért-azért tetszik az orbáni propaganda.
35. Akik a politikát kizárólag hatalmi és gazdasági harcnak, ügyeskedésnek gondolják
36. Egyes átvert nemzetiségiek, akik azt hiszik eljött az ő Orbán királyuk, az ő országuk.
37. Akik kimondottan Orbánra gerjednek
38. És azok az Orbán rezsim hívők, akik ebből a felsorolásból kimaradtak.
Természetesen a fenti társadalmi rétegek, egyben népkarakteri negatívumok, egyben választást meghatározó hibák, összefüggnek, ötvöződnek -, egy ember is, több hibával bírhat. Annál is inkább mert a felsoroltak között sok átfedés van.
Azt is el lehet mondani hogy több nagyobb kategóriába be lehet sorolni a fenti a hibákat. Illetve, ahogy jeleztem még több kategóriára lehetne bontani ezeket a hibákat.
Tehát nem igaz, hogy ezek egyike-másika csak egyes társadalmi réteghez kapcsolódik - legfeljebb az igaz, hogy vannak olyan rétegek csoportok melyek legfőbb, de nem egyedüli jellemzőjük a felsorolt hibák valamelyike. Választási hibáknak azért nevezhetők, mert ezek az emberek, ezekkel a téves gondolatokkal nyilvánvalóan rossz alkalmatlan embereket rossz, alkalmatlan megoldásokat fognak választani. Illetve az otthon maradók indirekt választanak: „gyilkosok között bűnös, aki néma.”
Szóval többféle további kategorizálás is kialakítható.
Az egyik nagyobb kategorizálás:
Akik elsősorban buták, tájékozatlanok.
Akikben elsősorban pszichés problémáik, jellemgyengeségeik miatt alakulnak ki a fenti hibák.
Egy másik kategorizálás:
Akiknek anyagi hatalmi előnyűk származik.
Akik az anyagi, hatalmi hátrányuk ellenére választanak.
Vannak még további nagy kategóriák, néhányról még szó lesz.
És mi köze mindennek a népkarakterhez.
Akkor menjünk vissza az alapvetésekhez.
A kiindulás, hogy most már egyértelműen lecsúsztunk és még mindig csúszunk a hozzánk hasonló országokhoz képest. Ennek pedig több oka van, és ezek negatív okok.
Több oka van, mert az elemző nem tud egy-két meghatározó okot kiválasztani. Hiszen, ha például valaki csakis Orbán gazemberségét emelné ki, akkor jöhet a cáfolat; na és rengeteg segítője talpnyalója, na és szavazótábora, stb. Vagy ha valaki az ügyes, mármint a népkarakterhez illeszkedő manipulációt emelné ki, akkor a cáfolat; a viszonylag tájékozottak, átgondoltak, gerincesek, észrevennék az átverést. Vagy valaki kiemeli az egyoldalú tájékoztatást, akkor a cáfolat: az okos a figyelmes, az elfogulatlan, észrevenné az egyoldalú tájékoztatást, és több helyről tájékozódna. Tehát sok ok van, és a népkarakteri negatívumok mindenképpen ott vannak az okok között.
Fontos megjegyezni, hogy korosztály szerint nincs jelentős különbség a nép-diktatóritisz betegek között. Vagyis nagyjából minden korosztályból, nemből, hasonló jelentős arányban kapják el a betegséget. Kisebb, nem jelentős különbség van iskolázottság, illetve lakhely szempontból nézve. Az iskolázottak és a városiak (tájékozatlanabbak, kevésbé kiszolgáltatottak, stb.) kicsit kevesebben kapják el a betegséget. De sajnos nagyon sok diplomás aktívan, rafináltan, hatékonyan vesz részt az Orbán-rezsim támogatásában ill. sikerében. Belőlük lesz a diktatórikus rendszer káder-rétege, a közép-vezető rétege, a média-csináló rétege. Így a létszámában kevesebb ember mégis többet árthat, mint a nagy létszámú, iskolázatlan, tájékozatlan szegények rétegei.
Nyilván nagyobb részük látszólagos önös érdekből karrierizmusból, pénzért, stb. csinálja, de ezek az emberek is betegeknek mondhatók. Összegezve, hosszabb távon ezek az emberek is maguk, családjuk, nemzetük ellenében cselekednek.
A legfontosabb ok-kategóriák.
Mit is kategorizálunk?
Ezek a nemzet az ország helyzetének, alakulásának romlásának, diktatúra-erősödés alapvető okai. Egyben a lehetséges népbetegség, (diktatúra-elfogadás) alapvető okai.
1. A legfőbb vezető (vezetés) hitványsága és rafinációja, diktatórikussága, (minősége).
2023-ig a régiós átlagnál (visegrádi négyek, szomszédos országok, stb.) népérdek, országfejlődés szempontból rosszabb.
(Az alvezérek, politikai elit hitványsága, (minősége) osztottan tartozik a legfőbb vezetéshez, és másrészt a népkarakter minőségéhez.)
(A rendszer gyengesége. Az alaprendszer gyengesége. Az ellenzék gyengesége.)
2. Az a szerencsétlenség-faktor, hogy a legfőbb vezető akár egy fokkal jobb-rosszabb jellem lehet.
2023-ig a régiós átlagnál (visegrádi négyek, szomszédos országok, stb.) népérdek, országfejlődés szempontból rosszabb.
Nevezzük ezt itt „konkrét hatalmi szerencsének”.
Ez röviden arról szól, hogy 80%-ban, főleg a „képviseleti demokráciákban” a nép olyan vezetőt választ, visel el, amilyent akar, ill. amilyent érdemel. De van egy 20% szerencse faktor Például, hogyha Hitler egy korai merényletben meghal, helyette pl. Göring lett volna a legfőbb vezető, aki talán egy fél fokkal normálisabb vezető lett volna, akkor egy fokkal szerencsésebben alakult volna Németország sorsa. Ez csak egy példázat, valójában számtalan kiszámíthatatlan fordulata lehet a történelemnek. Ez a szerencse faktor, minden vezetőre, rosszra-jóra, minden országra, mindenkorra kivetíthető.
Viszont a történelmi „szerencsefaktort” nem egy-egy vezető alkalmassága demokratikussága határozza meg, hanem az összes vezető átlaga, és a nép átlaga határozza meg, legalábbis 80%-ban. 20% a „a konkrét hatalmi szerencse”, az hogy az adott irányon, rendszeren belül mennyire jó, vagy rossz uralkodó kerül hatalomra. De azt is hozzá kell tenni, hogy vannak erősebben meghatározó és gyengébben meghatározó vezetők, ez nyilván az uralkodási időtől is függ.
3. A manipuláció módja, hatékonysága.
2023-ig a régiós átlagnál (visegrádi négyek, szomszédos országok, stb.) népérdek, országfejlődés szempontból rosszabb.
Elvileg két része van: A történelmi népkarakter gyengesége.
Az aktuális manipuláció (pl. Orbán-Fidesz rezsim propagandája) népkarakter rontása.
Itt jegyzem meg, hogy a manipulációt ugyancsak tovább lehet kategorizálni, méghozzá, sokféleképpen. A két nagy kategória:
A közvetlen vezetési propaganda.
A rendszer népbutító gépezete.
Ennek a legnagyobb eleme, az oktatás.
És az egyéb „kulturális” butítások, mint pl. bulvár-kultúra, fogyasztói társadalom, stb.
A manipuláció hatékonyságát az is meghatározza, h. mennyiben passzol az adott néphez, a manipulált alanyhoz.
4. A népkarakter minősége.
2023-ig a régiós átlagnál (visegrádi négyek, szomszédos országok, stb.) népérdek, országfejlődés szempontból rosszabb.
Valójában a népkarakter minőségébe csak a történelmi népkarakter számít bele. Ugyanis a jelenlegi minőségét, amit a jelenlegi vezető vezetés alakítja az előző pontok, tényezők tartalmazzák. Tehát a népkarakter minősége hogy a jelenlegi uralkodásba milyen tulajdonság-hajlamokkal lépett be a nép. És itt jön például a felsorolt 38 tulajdonság. A lényeg, hogy én a történelmi népkaraktert próbálom elemezni.
Ismételt rész:
Külön ki kell emelni a genetikai és kulturális összetételt. A keverék minőségét.
Amiből a kultúra oldal a domináns, a meghatározó, de egy nép kultúrája szorosan összefonódik a genetikával. Például a magyar nemzet kb. 10%-t a cigányság teszi ki. A cigányság elég jellegzetes genetikailag is kulturálisan is, csak korunkba kezd erősebben integrálódni. A genetika több ok miatt elhanyagolható, - viszont a kultúra, beleértve az életmódot, a nép szellemiségét, a hagyományos társadalmi viszonyokat, az értékrendet, a domináns vallást, stb., az ami igazán meghatározó, - és alakítja a saját nép karakterét, és életét valamint ama ország népének karakterét és életét akivel együtt élnek.
De a genetika akár tetszik, akár nem, valamennyire összefügg a nép kultúrájával. Ez a kettő többé-kevésbé egymással összefüggésben alakul. Ezzel együtt helyesebb, ha csak „nép-kultúráról” beszélünk. De nép-kultúrája sem vetíthető ki az egyénekre, hiszen a legtöbb ember egyéniség, sok mindenben különbözik és különbözhet a népétől. (Más írásaimban további tíz okot is felsorolok, mely miatt nem lehet semelyik egyént megítélni származása, ill., örökölt kultúrája miatt.) De itt most népkarakterről beszélünk, ami nem ítélkezés csak elemzés.
Egy mai nemzet esetében, csak kulturális (egyben genetikus) keverékről beszélhetünk, a világ országainak 95%-ban, legalább 10 nép kultúrája egyben a genetikája keveredik. Tehát az országok, nemzetek döntő többségében sokszínű sokféle kultúra és ezzel kapcsolatban sokféle genetikus tulajdonság, illetve ezek keveréke határozza meg a teljes nép karakterét. Mert természetesen ezek hatnak egymásra. De vannak kimondottan „bevándorló” országok, pl. USA, Kanada, Ausztrália, Brazília, stb. melyekben 25-40 kultúra és genetikus tulajdonság, illetve ezek keveréke határozza meg a teljes nép karakterét. Azután több ország van, amelyben 15-25 kultúra és genetikus tulajdonság, illetve ezek keveréke határozza meg a teljes nép karakterét. Nevezzük ezeket erősen keveredett országoknak. Magyarország ezek közé tartozik, leginkább keveredett pl. a vele szomszédos országokhoz képest is. Ezen országok nemzetek esetében inkább a keverék jósága (vagy gyengesége) ami meghatározó. A keverék jósága, vagyis az összetevők hogyan illeszkednek egymáshoz. Passzolnak egymással, hasznos erős keveréket alkotnak, vagy nem. És sok más országban nemzetbe viszonylag kevés 5-15 kultúra és genetikus tulajdonság illetve ezek keveréke határozza meg a teljes népkaraktert.
A nemzeti népi történelem alakulása határozza meg, hogy milyen népek, vagyis milyen kultúrák és genetikus tulajdonságok keverednek. Magyarország esetében a történelmi eseményekből történésekből szépen kirajzolódóik a magyar nemzet rendkívüli keveredése, valamint a viszonylag erősebb keleti ázsiai népekkel való keveredése, - mindez nyomon követhető dokumentálható.
A jelenlegi magyar nép gyengeségeiből, hibáiból, valamint az Orbán-rezsim nép általi támogatásából többek között arra következtethetünk, hogy a magyar nép (a magyar lakosság) jelenlegi, illetve történelmi kulturális keveréke "rossz" keverék. Nyilván nem a teljes néppel van probléma, de annak jelentős részével.
Az összetevők önmagukban talán elérnék az átlagos régiós szintet, de nem illeszkednek egymáshoz, nem erősítik hanem gyengítik egymást, ezáltal a nép nem tudott az Orbán-rezsim kórokozójának ellenállni, megbetegedett, elfogadja ezt a fajta diktatúrát.
Az elfogadás, illetve az elfogadó néprész olyan jelentős, hogy a magyar népkarakter általános megítélése is "gyenge, átlagalatti" kategóriába sorolható.
5. A legfőbb okok közül azonban nem maradhat ki a nép, a nemzet, az ország történelmi alakulása, annak minősége és annak szerencséje.
Erről egy másik fejezetben írok.
6. Valamit nem maradhat ki a világ, jelenleg is tartó hanyatlása, romlása. Összességében az orbáni diktatúrát segítette a világ 2000 óta tartó stagnálása, illetve 2010-től a hanyatlása. Segítette, pl. azzal, hogy rossz példát mutatott, azzal is, hogy Orbán tudott lavírozni, nem bukott meg. Azzal is, hogy az Orbán-finesz rezsim többek között erre hivatkozott: - Na de máshol még rosszabb, a háborút is támogatják, stb. – ami egyfajta negyed-igazság, de a hívők megkajálták. Orbán-finesz rezsim valós problémákat fújt fel, ezzel azokat eltorzítva tálalta a magyar népnek, természetesen saját érdekét, hatalmát erősítve. Ráadásul egy idő után saját magát is meghazudtolva irány váltott, majd vissza, ahogy Orbán mondta, páva-táncolt. Mindezzel együtt, összességében a világ hanyatlását gyengeségét kihasználta az Orbán-finesz rezsim.
Röviden kitérek „az ellenzék gyengeségére”.
A magyarok is, de talán a világon is félreértik az ellenzék szerepét. Az ellenzék nem a nép helyett küzd, hanem a népért, a néppel összefogva.
Azért a népet kizsákmányoló, az országot tönkretevő vezetés ártalmasságát nem lehet összevetni a tönkretevő ellen küzdő, ártalmasságával, még akkor, sem ha a jó oldalon levő összességében gyengén teljesít. Még akkor sem, ha egy része áruló, vagy szinte áruló. Az árulók tulajdonképpen a diktatórikus vezetéshez tartoznak.
Az ellenzékeknek főleg Magyarországon alig van hatalma, ereje, tehát ezért sem egyenrangú tényező. Az ellenzék gyengeségében vastagon benne van az aljas vezetés és a nép is. A nép több vonatkozásban benne van az ellenzék gyengeségében (nem támogat, csak rombol, tagjai a népből jönnek, stb.), - ezért az ellenzék gyengeségét elsősorban a népkarakter gyengeségégéhez sorolom, másrészt a vezetés hitványsághoz.
Ha azt mondjuk, hogy a fenti okok egyenlő arányban felelősek az ország romlásában és azt mondjuk Magyarország összességében 10%-kal teljesít rosszabbul, mint a régiós átlag (de ez elég a süllyedéshez), akkor egy-egy okra 2% jut. A magyar történelmi népkarakter csak 2%-kal gyengébb, mint a régiós átlag.
Az, hogy 38 népkarteri hibát, gyengeséget láthatnak a figyelmesek, azt is jelenti, hogy egy-egy gyengeség nagyon kismértékű is lehet.
Egy kis matek. Ha mondjuk a magyar népkarakter egy százas skálán 5%-kal gyengébb, mint pl. a szlovák, és a régiós országok átlaga, de ez 38 részre osztható, akkor egy-egy gyengeség vonatkozásában átlagosan 0,13% (ezrelék) esik. Egyszerűbben fogalmazva a magyar népkarakter gyengesége azért jelentős, mert sok összetevőből áll. De felejtsük el, a népkarakter ez a 0,13% a 2% része. Akkor egy-egy felsorolt gyengeség viszonylagosan, a teljes romlást, hanyatlást, süllyedést nézve, 0,0026% száz-ezrelék lesz. Pontosabban ilyen kicsivel lesz gyengébb egy-egy tulajdonságban, mint pl. a szlovák népé. A lényeg, hogy nagyon picike. A további lényeg, hogy a kisebb hibák összeadódhatnak, és ország romláshoz vezethetnek.
Ezért minden hibát komolyan kell venni.
A következő rész, ennél érdekesebb, és siralmasabb dolgot próbál elemezni. Azt, hogy itt nem egyszerűen egy romlásról van szó, hanem egy romló folyamatról. Egy súlyosbodó népbetegségről van szó, sajnos.
Hiszen az ország, ha lassan is, ha hektikusan is, de összességében folyamatosan süllyed. A magyar nép egyre erősebb demokrácia-hiányt, egyre romló életminőséget, egyre több, pofátlanabb hazugságot visel el. Az okozó uralkodó rezsim népszerűsége ennek ellenére nem csökken, hanem stagnál. Mindez azt jelenti, hogy a magyar jelenlegi népkarakter silányul, a népbetegség erősödik, - hiszen az emberek egyre nagyobb rabságot, szemétséget, kellemetlenséget viselnek el.
Egyszerűbben, ha az ország helyzete a nép helyzete folyamatosan rosszabbodik, de ezt előállító vezetés népszerűsége nem csökken, akkor ez egyértelműen a népnövekvő lelki betegségére utal.
Próbáljuk eme romlást, betegségerősödést kielemezni.
Történelmileg, általában ha romlik a helyzet, akkor egyszer csak besokall a nép és erőszakkal vagy választással elkergeti a hitvány uralkodókat. Ez a logikus, az ésszerű, a jó megoldás. De sajnos más példák is voltak, vannak.
Megint jöjjön egy kis felsorolás:
Persze az sem mindegy hogy mennyire káros ártalmas a diktátor.
Mert voltak diktátorok, akit nem zavartak el, csak megöregedtek, vagy meghaltak. Tulajdonképpen ezek maradtak.
Voltak, akiket nem zavartak el, hanem egyéb okból, körülmény-változás miatt tűntek le.
Voltak, akiket saját alvezérei csináltak ki.
Voltak, jó sokan, akiket idegen segítséggel saját nép zavart el.
Voltak, akiket csak az idegenek zavartak el.
És volt olyan is (pl. Hitler) hogy az összeomlott országa temette maga alá. Valamint a külföldi haderő.
És voltak, akiket tisztán a saját népük zavart el.
Visszatérek a kérdésre: meddig romolhat a helyzet egy országban? Meddig keményedhet a diktatúra? Meddig betegedhet a nép?
Sajnos az a válasz, hogy néha, nagyon sokáig. Nem a végtelenségig, de nagyon sokáig. Talán az leggyakoribb: saját nép, idegen segítséggel – de ez egyáltalán nem garantált. A saját nép viszonylag ritkán zavar el egy már bebetonozott diktátort. Az elején az első négy-nyolc évben gyakran váltják le a az aktuális diktátort, de ha befészkeli magát kialakítja az agymosó rendszerét, a hatalomfenntartó rendszerét, akkor baj van.
Sajnos kijelenthető néha, gyakran a nép elsorvadásának betegségének nincs határa. Tehát kijelenthetjük, magunk között: alig van remény arra, hogy egyszer majd a magyar nép besokall, elszakad a cérna, elindul a fordulat.
Sajnos azt is kijelenhetjük, hogy a magyar nép betegsége szinte egyedülállóan súlyos. A magyar nép a világ egyik legdurvább elaljasodását éli át.
Egyrészt mert egy ellentétes, EU, stb. környezetben jön ez létre. Másrészt nincs különösebb indok késztető erő. Harmadrészt a magyar romlás hosszabb távon minden tekintetben jelentős. Mert pl. egyes országokban csökken a szabadság, de az anyagi életszínvonal nő. Máshol fordítva, csökken az anyagi életszínvonal, de valamiféle demokratizálódás, annak reménye látszik kibontakozni. Vagy a hódító országokban a katonai sikerek esetleg kompenzálnak. De Magyarország azon kevés hanyatló országok közé tartozik, amely minden tekintetben romlik
Nézzük most a felsorolt 37 pont nép-karakter hiba közül melyik változtatható. Mert az a helyzet, hogy a legtöbb hibának nem kell erősödni, elég, ha fennmarad, már akkor is tovább betegszik a nép.
A 37 pontot, az alábbi tényezők szerint vizsgálom:
1. Nem veszi észre az ország hanyatlását, saját életének romlását és a vezetés közléseinek fokozódó hamisságát.
2. Nem érdekli az ország hanyatlása, saját életének romlása és a vezetés közléseinek fokozódó hamissága.
3. Észreveszi, de elfogadja az ország hanyatlását, a saját életének hosszabb távú romlását, a vezetés közléseinek hamisságát.
4. Az 1.,.2.,3. pont ötvöződése. Illetve a 1.,3., pont ötvöződése.
Ha végigmegyünk a felsorolt négy tényező szerint a 37 népkarakter hibán, akkor rájöhetünk, hogy a magyar nép kétharmada vagy nem veszik észre a bajt, vagy nem érdekli őket, vagy különböző okból elfogadják.
A nagyon buták az egyoldalúan tájékozottak észre sem veszik. A nagyon gyávák, a gerinctelenek, stb. félelméből fogadják el. A nyerészkedők, akik csak szomszédhoz mérik magukat, a tévedésüket letagadók, stb. szintén elfogadják. Akiknek tetszik az hitvány rendszer, a tehetségtelenek, akik viszonylag jobban érvényesülhetnek, stb. elfogadják.
Itt azért közrejátszik a mérték, ki mennyire buta, jellemtelen, stb.
Tehát szépen végigmehetünk a 37 ponton és rájöhetünk, hogy ezek többsége olyan ostobaság, olyan felfogási hiba, hogy még a helyzet romlása sem hat rá.
Pl. a Stockholm szindrómának az a jellemzője, hogy minél jobban sanyargat a sanyargató úr, ez által egyre nagyobb „isten” lesz a sanyargatott szemében, a sanyargatott annál jobban imádja. Vagy pl., a soviniszta nacionalista, hát az képes háborúzni, meghalni az agyament eszméért. Vagy például a szolgalelkű szereti a szolgaságot, tehát neki a jó élet, az ország sorsa, a hazugságok nem fontosak. A gonosz, vagy a mazochista sem kívánja a jó irányú változást.
A nyerészkedőnek sem számítanak ezek, mert ő jól él, elég önző, ahhoz hogy ezen kívül más érdekelje, és hazugságokat is csak a szimpatikus rendszer fenntartó eszközének tekinti.
És még lehetne folytatni az elemzést. És még azt is hozzá lehet tenni: aki szolgalelkű, az szolgalelkű, nincs határ, ahol megváltozik. A nyerészkedő az nyerészkedő, nincs határ, ahol megváltozik. A nagyon buta az nagyon buta, nincs határ, ahol megváltozik. És ezt is lehetne tovább sorolni.
(A náci Németország, és néhány más példa, mint egyfajta mélypont, mint állandó mélység mérce, amelyik mutatja, hogy végül is egy nép, nemzet eljuthat az értelmetlen totális önpusztításig is. Ráadásul úgy juthat el, hogy a lakosság jelentős része, mondjuk 33%-a soha nem veszi, hogy értelmetlen önpusztítás történt.
Ugyanakkor Orbán-finesz rezsim több negatív eleme, történése, több ok miatt a világon egyedülálló. Tehát ebben a korban 2010-2020-s években élő magyarok több szempontból is világbajnok, ostobák, gerinctelenek, önpusztítók. Hosszas elemzés során kiderülne, hogy a náci Németország, vagy észak-Korea, stb. „rosszasága” érthetőbb, és enyhébb, mint az Orbán-finesz „rosszasága”.
Az is igaz, hogy más szempontokat nézve más, országok népek vinnék el a borzalom-pálmát.)
De nézzük hogyan hat pl. az 1. és a 3. pont ötvözete.
Az első lépés hogy észreveszi a romlást, de azt lekicsinyíti, elbagatellizálja. Pl.. igen többet kell várnom a műtétre, de nem vészes. Igen csökkent a reálkeresetem, de nem vészes. Igen hazudott Orbán, de nem vészes. A második lépés mikor a lecsökkentett dolgot valami miatt elfogadja. Pl., mert Orbán egy zseni, ha hazudik is ő összességében zseni, a kis hazugság miatt nem fogok ellene szavazni. Vagy, igaz hogy egy kicsit rosszabbul élek, de azt mondták az ellenzék még rosszabb lenne, a kis romlás miatt nem fogok váltani. Addig már nem jut el, hogy „sok kicsi sokra megy”.
Tehát ez a két lépcsős önhazugság meglehetősen hatékony.
Elég nehéz a 37-38 pont népkarakter gyengeség közt olyan találni, amelyet könnyen meg lehet változtatni. Elég nehéz olyan negatív réteget találni, amit meg lehet változtatni. Még akkor is nehéz megváltoztatni, ha egy részük látja, tudja, hogy romlik a helyzete.
Talán azon közömbösök egy részét lehet észhez téríteni, akik nem megőrözött közömbösök.
Ez pedig kevés a váltáshoz.
Az értelmes ember csodálkozik: hogyan lehet ekkora hazugságot egyre nagyobbat elhinni, hogyan lehet ekkora romlást, egyre nagyobbat elviselni? Hát így, - úgy, hogy ezek a hibák határtalan elviselést okoznak.
És még egy kis matek. Ha 4,6 millió társadalmilag nem teljesen egészséges, kvázi beteg magyar állampolgárt számolunk (hiszen a Fidesz szavazók és a közömbösök legalább ennyin vannak), és ezt a 38 népkarakter hiba alapján, 38 csoportra osztjuk, akkor átlagosan 120 ezren kerülnek egy csoportba. Életszerűbb, ha a népkarakter hibákat hármasával összevonjuk, és egy-egy réteghez csatoljuk, akkor 12 réteg alakul ki és egy-egy rétegbe átlagosan 380 ezer társadalmilag nem egészen komplett, de szavazásra jogosult kerül.
Befejezésül néhány mondat a „megoldásról.”
Rögtön beleeshetünk abba a csapdahelyzetbe, hogy azt mondjuk: szinte kilátástalan reménytelen a helyzet, kár küzdeni.
Ugyanakkor legalább kétféle alaphelyzet van. Az egyik, amikor az éppen regnáló vezetés kevésbé aljas, vagy kevésbé stabil. És a jelenlegi, amikor a regnáló vezetés felettébb aljas és már bebetonozta magát. Sitt-betonnal, ugyan, de az is kemény.
A jelenlegi helyzetben már csapdahelyzet van.
Ugyanis ez részben igaz, de a küzdelem feladása, még rosszabbá, még reménytelibbé teszi a helyzetet. Ez a markukba nevető diktátorok és szolgáik malmára hajtja a vizet.
Fontos hogy elmondhassák a jó emberek: de legalább megpróbáltuk.
Az egyszerű alaplépés: el kell menni, szavazni, semmiképpen sem a már bizonyítottan népnyúzó diktátori bandára, ki kell választani a legkevésbé rosszat és arra.
Hosszabb távon pedig látni kell, hogy a részvételi, a közvetlen, a teljes demokráciára épülő rendszer, és egy merőben más demokratikus oktatás hozhat igazi változást. A jelenleginél kétszer több, erősebb garancia szükséges arra vonatkozóan, hogy ne lehessen lebontani a demokráciát.
Meg kell szüntetni a hazugságvilágot.
Olyan rendszer, oktatás, tájékoztatás szükséges, hogy a felsorolt 37-38 népkarakter hiba ne tudjon kialakulni.
Mindezekért küzdeni kell.
A küzdelem azért sem hiábavaló, mert lehet, hogy összeomlik a világ, de legalább lesz kapaszkodó, ha újra éled. 1945 után is a demokráciához, a korábbinál erősebb demokrácia-eszméhez nyúltak vissza. Ha létezik egy jó, pozitív eszme, akkor az összeomlásból okult nép újra tud kezdeni. Körülbelül 1945-től kétezerig volt egy lassú őszirányát nézve demokrácia és általános fejlődés, ez jó volt, ez hasznos volt.
Reménykedjünk, és küzdjünk, de ezért szeretni, örülni, kellemesen élni se feledjünk, jobbat még nem talált ki ember.
Reménykedjünk, küzdjünk, de azért arra is készüljünk fel, h. pár évig még nem számíthatunk gyógyulásra, egyelőre még romlik a beteg állapota.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazán, gázkészülék javítás, karbantartás, csere. Székesfehérváron, Fejér megye teljes területén, illetve Érden és Dunaújvárosban is! www.facebook.com/kazandoki
kazandoki.hupont.hu
4. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► FMM itt minden kérdésre választ kapsz és mindent megtudhatsz a fociról!
focimindenmennyisegben.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
9. Here the elclassico what it is possible to know !
► Here Barcelona Fc from a team's and Real Madrid's team it is possible to know about the players though in it!
elclassico.hupont.hu
► Szupcsii oldal! Skubizd+ ! Ha nem teccik akkor ne nézd+ ennyih..
racing-rally.hupont.hu
11. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hírek,tesztek,játékok és sok más!
selenaandminden.hupont.hu
14. Állati Barát, ahol minden állat számít!
► Ez az oldal azért jött létre, hogy minél többet megtudj az állatokról és a növényekről, és közben jól szórakozz!
allatibarat.hupont.hu
15. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
16. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
17. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
18. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
► lovakról szól ez az oldal
lovakoverdose.hupont.hu
21. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
22. szulejmán,másképpen!meg írtam a sorozatot saját elkébzelésem szerint! :)
► :)
sulayman-teljes.hupont.hu
23. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
24. BOTOS INGATLAN ÉS HITEL IRODA
► Iroda cím: Salgótarján, Rákóci út 1-9. 1/2. Alba Üzletház
botosingatlan.hupont.hu
25. üdvözlégy kedves látogató a starwarsbionicle hivatalos rajongói oldalán
► ez a honlap mindenkié aki szereti a bionicle-t és a star wars-t!
starwarsbionicle.hupont.hu
26. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
27. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
28. A lovas tudásomat én itt tárolom *-*...
► Monty Roberts A ló hatalom, a ló erő, nemesség, szépség.
horsebook.hupont.hu
29. viccek zenék és játékok nézd meg és ...
► há kuná mátátá milyen gyönyörü szó.... csak nem tudom mit jelent
djrojsz.hupont.hu
30. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
31. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
32. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
33. WWW.a-vilag-allatai.hupont.hu
► SZIASZTOK!!!!Köszöntelek titeket az állatkedvelők között.
a-vilag-allatai.hupont.hu
34. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
35. http://naruto-shippuuden.hupont.hu
► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.
naruto-shippuuden.hupont.hu
36. Integritás Közhasznú Egyesület
► A páciensek és hozzátartozóik pszichiátriai rehabilitációs, érdekvédelmi, önsegítő szervezet
integritas.hupont.hu
► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥
giiiirls.hupont.hu
38. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. környezetmérnök
► minden ami számít matek vállalatgazdaságtan stb.
kornyezetmernok.hupont.hu
41. Minden , ami George Shelley
► Itt mindent megtudhatsz George-ról és a banda többi tagjáról.
georgeshelley.hupont.hu
42. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
43. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
44. ~TOKIO HOTEL~
► Üdvözöllek a tokioh.hupont.hu honlapján! Itt mindent megtalálsz a Tokio Hotelről. Friss hírek, galéria, legfontosabb tudnivalók, interjúk és videók várnak. Érezd jól magad! Utoljára frissítve:2012.04.11.
tokioh.hupont.hu
45. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
48. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
50. American Giant Homer Pigeon
► Kalmár Zoltán Amerikai Óriásposta Galamb Tenyésztő
americangianthomer.hupont.hu
51. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
52. természetismeret, környezet, biológia...
► Mindenkinek érdekességek, különlegességek, fantasztikus képek.
cspiplprv.hupont.hu
53. Csajok 4ever
► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)
wwwtamioldala.hupont.hu
54. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
55. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
57. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
58. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT
► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)
szeretetszolgalat.hupont.hu
59. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
60. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
61. Szandihello
► Ez a világ legjobb weboldala
szandihello.hupont.hu
62. A legszebb lovak
► itt mindent meg tudhatsz a lovakról
friese-shire.hupont.hu
63. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak
► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre
lakasvetel.hupont.hu
64. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!
► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.
mateparkett.hupont.hu
65. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola
► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!
morasulihatvan.hupont.hu
66. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
67. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
68. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
69. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
70. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
71. ♥¢ιฤ∂ч σℓ∂คℓค♥
► •♦♥ látom a szemedben,hogy idebújnál hozzám lépj bátran közelebb nekem nem kell sorszám ♥♦•
cindybaba.hupont.hu
72. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
74. Sharon képtára
► Saját készításű képeim, képeslapjaim. Ingyenes képeslapküldési lehetőség.
sharon.hupont.hu
► Tudj meg minél többet a sztárokról!
lksztarok.hupont.hu